Zsámbéky Mónika

Gyászhír

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt DR. ZSÁMBÉKY MÓNIKA
művészettörténész, főmuzeológus, a művészettörténet doktora.

1982-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Karán művészettörténet-régészet szakon.
A Savaria Múzeum Képzőművészeti Osztályán kezdett dolgozni, majd 1985-ös megalapításától a
Szombathelyi Képtár munkatársa lett, később igazgatóhelyettesként az intézmény egyik vezetője.
Közben több éven át tanított művészettörténetet a Művészeti Gimnáziumban és a Berzsenyi Dániel
Főiskolán. Az utóbbi években a Szent Márton Intézetet vezette.
Érdeklődése kezdetektől a középkori művészetek felé irányult, azon belül is az építészet és a
kisművészetek története vonzotta. Diplomamunkáját a 14-15. századi világi ötvösség magyarországi
leleteiről írta, később főként szűkebb pátriájának emlékeit kutatta. Doktori disszertációjában a
szombathelyi Szent Márton-templom barokk kori építéstörténetével és berendezéseivel
foglalkozott. Hiánypótló munkát végzett Vas megye középkori és barokk művészetének
feltérképezésében és a Szent Mártonhoz kapcsolódó kutatásokban. Legkedvesebb témái közé
tartozott a művész és mecénásának kapcsolata, a műalkotások születésének társadalmi háttere.
Számos nagyszabású és nagysikerű kiállítás fűződik a nevéhez. Emlékkiállítást szentelt Melchior
Hefele építésznek (1994) és a Batthyányaknak (2005) – az MTA Művészettörténeti Bizottsága
mindkettőt Opus Mirabile-díjjal ismerte el. De emlékezetesek maradnak tárlatai a Szombathelyi
Képtár restaurált alkotásaiból, a modern egyházművészeti alkotásokból, Dorffmaister
munkásságáról vagy a 16-19. századi képzőművészet ókori témáiról, motívumairól.
Munkájában fáradhatatlan volt és alapos: kiállításaihoz igényes katalógusokat szerkesztett,
tudományos konferenciákat szervezett, gyakran maga is előadott és rendszeresen publikált. Több
könyvnek volt szerzője vagy szerkesztője. Tagja volt a VEAB Művészettörténeti
Munkabizottságának, a Pulszky Társaság Művészettörténeti Tagozatának, valamint a Rumi Rajki
Műpártoló Körnek.
Bár mindig szerényen dolgozott és sosem kereste a nyilvánosságot, környezete számontartotta és
becsülte munkáját: a Vas Megyei Közgyűlés Pável Ágoston Emlékplakettet (2005), szülővárosa
pedig a Szombathely Kultúrájáért Életműdíjat (2018) adományozta neki.
Zsámbéky Mónika hivatását szerető, elkötelezett és elmélyült tudós volt, aki örömöt talált a
munkájában és a családjában. Osztozunk férje, régész kollégánk és négy gyermekük fájdalmában.
Mi egy példaadó kollégát veszítettünk el. Isten veled, Mónika!
Savaria Múzeum